Üdvözöljük a Bodolai Ferenc Add a Mancsod Alapítvány oldalán! 😊

Civil Debreceni Állatmentők néven vált ismertté kis csapatunk, melynek tagjai egyénileg már régóta mentették az elhagyott, megkínzott, balesetes állatokat Debrecenben és környékén, azonban igazi csapattá kicsit több, mint egy éve váltunk, amikor egy több napos szervezett mentés során sikerült hazajuttatnunk egy kóborló kutyát.

Először még csak chipolvasásban, ideiglenes elhelyezésben és az elkóborolt állat hazajuttatásában merült ki a tevékenységünk, azonban az idő során egyre több megkeresést, segítségkérést kaptunk, ennek eredményeként kezdtünk el:

  • menteni és gazdásítani több gyepmesteri telepről, ezzel együtt harcolni a jobb tartási körülményeikért,
  • Magyarország több pontján átvevő szervezeteket felkeresni, így szép számmal sikerül az esélytelennek tartott állatoknak reményt adni a boldogabb életre,
  • kölcsönösen együttműködni, segíteni egymást a helyi és környékbeli menhelyekkel

2019 nyarán arra az elhatározásra jutottunk, hogy tevékenységünket szeretnénk hivatalosan elismert keretek között folytatni, ezért létrehoztuk alapítványunkat egy nagyon kedves segítőnk által, így tiszteletünket kifejezve lett a nevünk Bodolai Ferenc Add A Mancsod Alapítvány.

Megalapulásunk elsődleges célja a kiszolgáltatott, beteg, utak mentén elütött és sorsukra hagyott, vagy más módon bántalmazott, sérült állatok azonnali állatorvoshoz juttatása és megfelelő ellátásban való részesítése.

Mivel a gyepmesteri telepekről való mentések során elért eddigi sikereink azt mutatják, hogy érdemes folytatnunk ezt a fajta mentéssorozatot is, így a bent lévő és altatásra ítélt állatok szervezett mentése, rehabilitációja, átvevő szervezethez vagy pedig új gazdához való juttatása is fontos szerepet kap tevékenységi körünkben.

Nagy hangsúlyt fektetünk az ivartalanítás fontosságára, úgy véljük, hogy napjainkban elengedhetetlen pillére a felelős állattartásnak. Szeretnénk mind a mentett állatainkat és a későbbiekben esetleges ivartalanítási program keretein belül azon emberek állatait is ivartalaníttatani, akik anyagi helyzete önerőből ezt nem teszi lehetővé.

A külterületeken sajnos eddigi tapasztalataink alapján gyakorta elmaradottak az elfogadható állattartási körülmények, így ezeken a térségeken lehetőségeinkhez mérten szeretnénk felajánlani a segítségeinket oltási programban, chipeltetésben, ivartalanításban, állateledellel akár kutyaházzal,  ha a tulajdonosnak is szándéka javítani a helyzeten csak a jelenlegi pénzügyi keretei nem engedik azt.

Összefoglalva tehát alapítványunk célja az ivartalanítás és az örökbefogadás népszerűsítésé széles körben, állatvédelmi mozgalom fejlesztése, kóbor ebek és macskák számának csökkentése regionális szinten, gyepmesteri telepeken lévő kutyák tartási körülményeinek javítása és gazdásítása, az emberek felvilágosítása és tanítása a helyes állattartás szabályairól.