Sokszor érezzük azt, hogy már nincs lentebb, hogy már annyira megkeményítettük a lelkünket, hogy már semmi nem tud hatással lenni rá.. most mégis elsírtuk magunkat..

Amikor bemész, hogy elhozz 8 kölyköt, négyet az anyjával találsz, a többi sehol. Majd halk sírást hallasz, de az állatot nem látod… Aztán a mély döbbenet, amikor rájössz, hogy a budiból hallod őket… Brutál mély, brutális a szag, a körülmény, de meg kell őket mentened!

És nem az tör meg már, hogy hol vannak, mert tudod, hogy már életben lesznek, mert úgyis kiszeded, hanem az a közöny az ottélőktől… Ezek az apróságok már nem most kerülhettek oda. Képesek voltak ezek az „emberek” úgy kijárni erre a budira, hogy tudták hogy ott vannak. Képesek lettek volna hagyni, hogy ott pusztuljanak el ezek az ártatlan kis lények..

Megkeményedtük, de van az a pont, amit már mi sem bírunk..

Két kölyök volt lent, szerencsére még életben. Kihalásztuk őket, mert ha életekről van szó, nem számít honnan vagy hogyan, MEG KELL MENTENI!!

6 kölyök jött velünk a helyszínről. Brutálisan bolhásak, nagyon éhesek, ki vannak száradva, de a tesztjeik szerencsére negatívak.

Innentől már egy jobb élet felé veszik az irányt.

Kiegészítés: Még sokkhatás alatt vagyunk kicsit, így nem került bele az eredeti szövegbe 2 kiskutya sorsa. Sajnos róluk azt nyilatkozták, hogy egy környékbeli kisgyerek vihette el.