Szinte az egész város megmozdult a balesetes kutyánk gazdáinak felkutatásáért.
Előzmény: Amíg mi fogszorítva, gyomorgörccsel sakkoztunk, hogy mit csináljuk egy ekkora járásképtelen vak kutyával, Ti kutattátok a gazdát és több ezer megosztással próbáltatok nekünk segíteni! Nem volt választásunk haza kellett hoznunk, a kocsink csomagterében tudtuk elhelyezni mert semmi, de semmi más lehetőségünk nem volt. Kétségbeesve kerestük, kutattuk a gazdát, hogy haza tudjon menni a kutya mert a kocsink nem megfelelő a tartására és nagyon nehezen tudjuk mozgatni és kezelni… még sírtunk is, hogy ennyire de ennyire nehéz helyzetet nem tudunk sehogy megoldani bármennyire is szeretnénk…
Na de másnap estére a gazdi értesítve lett, hogy nálunk van a kutyája és mi történt vele… A gazdi ismerőse azonnal szólt nekünk és megadta a számunkat a gazdának, hogy hívjon és azonnal siessen a kutyáért… azóta is telefonál a gazdi…tudjuk már, hogy ki és mi az elérhetősége, de mivel neki nem volt fontos a kutya, már nekünk sem az, hogy haza adhassuk!
Kínok kínját átélve zokogva éjjelente kezeltük a kutyát, hogy lábra tudjon állni és a látása is javulhasson! Egy közel 30 kg-os kutyát emelni ki-be a kocsiból és masszírozni egy raktérben valamint kézből etetni-itatni (na meg takarítani) nem leányálom, de már végigcsináljuk!
NINCS AZ ISTEN, HOGY A KUTYÁT EZEK UTÁN A GAZDÁJÁNAK VISSZAADJUK! Ha kell a végletekig és még tovább elmegyünk, de ez a kutya nálunk marad!
Üdv a Bodolai családban Kaktusz!
A videón az első segítség nélküli lépések láthatóak… Úgy gondolom, hogy mi ismét mindent megtettünk azért, hogy egy kutyának visszaadjuk az életét!
